Free Joomla Templates by Web Hosting
Belépés
Hirdetések

DAIWA MEGAFORCE 7.1
Horgászorsó
(07.07.2010)

Kabinos ladik eladó
Horgászcsónak
(01.06.2010)

Horgászcsónak elad
Horgászcsónak
(24.05.2010)

Pisztrángozás a Ha
Horgásztanya
(24.05.2010)

Horgász Napló - Sz
Egyéb
(12.05.2010)


Horgászhírek

Villantó horgász magazin
  • Milotai Tiszavirág Horgászegyesület versenye

    2010-ben augusztus 15-én rendeztük meg éves horgászversenyünket. Az előkészületekhez az is hozzá tartozott, hogy előtte pár nappal pontytelepítést végeztünk, bízva abban, hogy az megmozgatja az egész tó hal állományát. Ennek megfelelően nagy volt az érdeklődés: 78  versenyzőnk volt, akik közül többen másodmagukkal, vagy éppen családostól jöttek. A megnyitókor bemutattuk a verseny díjait is, amivel még tovább fokozódott a hangulat.



  • A Tyukodi horgász és szabadidő tó

    Ritkán adatik meg egy vérbeli horgásznak, hogy igazi horgászparadicsomba botoljon, ez velem sokadjára esik meg. A Tyukodi horgász és szabadidő tavat mind látásból, mind hallomásból ismertem már, csak éppen ezidáig nem horgásztam még rajta, sajnos! Most Nyéki Pál egyesületi elnök meghívására tesztelhettük a tavat, Endrédi Róbert és Veres Zsolt barátaimmal együtt. Mikor megérkeztünk hajnalok-hajnalán, már loholhattam is fotózni, hogy le ne maradjak egy amur fárasztásáról és szákolásáról. Na ez jól kezdődik, még ki sem pakoltunk, máris dolgom akadt!



  • Ököritófülpösi halastó

    Amikor ide látogattam, Huszti Gábor elnök úr meghívására, gyakorlatilag hazai vízen horgásztam, hiszen korábban az Ököritói Nagyközségi, he. tagja voltam, 4 évig. A víz elég sokat változott, hiszen az egykor oly fogós nádfal, az amuroknak köszönhetően megszűnt létezni. Ez azért sejtet valamit, az amur állomány nagyságáról. A tó 6 ha területű és átlagosan 1,5 m mély. A tagság 60 főt számlál és mindenkinek meg van a saját helye, amelyet a tulaj engedélye nélkül, senki sem használhat. Napijegyes horgászat majd csak jövőre lesz, ha a 28 milliós pályázaton elnyert horgásztanya megépül.



  • Amur híradó Olcsváról a Holt-Krasznáról

    Ismét Olcsváról tudósítok, a Holt-Krasznáról és nevezetesen az amurokról. Nos, elöljáróban annyit, hogy ezt a vizet, ki kellet teljes egészében ismerni. Először is azért, mert itt minden szabály felborul, másodszor pedig, itt semmi sem az, aminek látszik. Akármilyen furcsának is hangzik, ez így van. Aki régóta itt horgászik, az tudja, hogy miről beszélek. Mikor először itt horgásztunk (azóta már egyesületi tagok is vagyunk), halottunk mi mendemondákat nagy amurokról, de konkrét horgászmódszerről, vagy módszerekről semmit.



  • Halak memóriája
    Van e a halaknak esze, és képesek e rájönni, hogy ha egy bizonyos csalival fogták ki, és visszadobták azt már elkerüli. Esetleg fajtától függ???
    Szoktam amúrozni kenyérrel, és sokan azt mondják, hogy amelyik már leszabadult a horogról úgy hogy kenyérrel akasztották az már ha meglátja a kenyeret, az egyszerűen kikerüli, és megy tovább. Mások meg az ellenkezőjét mondják. Most akkor mi az igaz? 

  • Nyírteleki HE házi versenye
    A címre kattintva megtudhatsz mindent a versenyről!


  • 8 kg-os nyúrga

    Már jó pár nap telet el a 2010. augusztus 15-i versenyünk óta. Etetgettem a helyemet, de azóta még nem ültem neki éjszakára nagy halat fogni. Én nem csak úgy kímélem életüket,hogy kifogás után vissza engedem őket, hanem úgy, hogy   nem is háborgattam őket. Augusztus 23-án viszont egy rövid éjszakai – éjfélig tervezett – horgászattal megmértem a halak intenzitását. Láttam egy-egy szép mozdulást, de kapás az nem akart lenni. Egészen 23:30 percig. Ekkor meg-meg emelkedett a kapásjelzőm, és rövid ideig meg is tartotta kb. 25 cm. emelkedés után. Sokan esküsznek rá, hogy ez a legalkalmasabb pillanat a bevágásra.



  • Jáger Ferenc Emlékverseny

    Jáger Ferenc családjának támogatásával, a tiszalöki Új Élet H. K. Egyesület rendezésében kerülmegrendezésre a JágerFerenc Emlékverseny, melyre ezuton tisztelettel meghívjuk ahorgásztársakat.



  • Milotai Tiszavirág Horgászegyesület versenye

     



  • XV. Nemzetközi Barátság Horgászverseny

    Dej, 2010. 08. 13-14. A SZ-SZ-B megyei Szövetség részéről a román déji Horgász Egyesület meghívására nemzetközi horgászversenyen vettünk részt, melyen egy szlovák (Bodrogszerdahely) 3 román (Kolozsvár, Dej I., II. csapata) egy magyar csapat vett részt.



Rekordhalak

Beszamolo - Wachteinheim József kőházi-tavak heves
Egy balatoni ponty - Marjay Károly Székelyi harcsa - 24 kg
Hosszú László 16,5 kg-os nyurga ponty ponty
harcsa - Farkas János busa pergetve
amúr1 Amur a Kacsatobol - Sonkolya László
Hírlevél
Horgászbörze hírlevél


HTML formátum?

Időjárás

Ki olvas minket
Oldalainkat 15 vendég böngészi
Látogatottság
mod_vvisit_counterMa:159
mod_vvisit_counterTegnap:807
mod_vvisit_counterEzen a héten:3971
mod_vvisit_counterMúlt héten:3878
mod_vvisit_counterEbben a hónapban:2598
mod_vvisit_counterMúlt hónapban:21740
mod_vvisit_counterÖsszes:186051

Látogatás (20 perccel ezelőtt): 10
Az IP címed: 38.107.191.101
,
Dátum: 2010-09-04 05:59